citrin

A kannibalizmus már önmagában is borzongató, undorító, felháborodást keltő téma. Valószínűleg elképzelhetetlen az átlagember számára, hogy az extrém körülmények (háború, éhínség, tartós elszigeteltség) kivételével bárkit is rávinne valami arra, hogy embertársaiból egyen. A szomorú tény viszont az, hogy a kannibalizmus nyújtotta „örömök” nem egy embert arra késztetnek, hogy túllépjenek a józanész határain. A cikk csak erős idegzetű olvasóknak ajánlott.

Az emberiség történelméhez sajnos mindig is hozzátartozott ez a tevékenység. Maga a fogalom egyébként bármely élőlényre vonatkozik, amely részben vagy teljes egészében elfogyasztja a fajtársait, így nem tekinthető az ember kizárólagos tulajdonságának. Több okot is fel tudunk hozni a kannibál magatartás magyarázatára: az ókorban és a középkorban leginkább a rituális gyilkosságok zárásaként fogyasztottak emberhúst. Ennek számos eredete van, például kedvezni akartak az isteneknek vagy háború alatt elrettentő céllal fogyasztotta el az egyik törzs az ellenséges katonák húsát. Ritkább esetben az éhezés vezet kannibalizmushoz, például háború vagy fogság alatt a túlélők kénytelenek megenni a halott társaikat, hogy életben maradjanak. Legritkább esetben az emberi hús iránt érzett perverz vágy az oka a fogyasztásnak. A kannibalizmus nem megszokott jelenség, nem tudunk egy olyan történelmi periódust sem mondani, ahol állandó lett volna, mindig csak alkalomszerűen történt. Ez lehet az oka, hogy csupán pár helyen van ténylegesen törvénybe foglalva az emberhús fogyasztás tilalma. Maga a tény, hogy feldolgozható húsként tekinthetnek ránk, rendkívül borzasztó, ezt pedig csak az tudja tetézni, ha valaki önként szeretne elfogyaszthatóvá válni.

Armin Meiwes 1961. december 1-jén látta meg a napvilágot egy németországi kisvárosban. Az életéről nem sok adatot találni, semmilyen olyan esemény sem történt vele, ami mentális károsodáshoz vezetett volna. Tanulmányait közepes átlaggal fejezte be, majd számítógép szerelőként helyezkedett el. Közeli rokonai, ismerősei mind segítőkész, udvarias, házias emberként ismerték Meiwest, aki mindig tevékenykedett valamin rothenburgi kis otthona körül. 2001-ben azonban a békésnek ismert férfi megmutatta a sötét oldalát, ugyanis megölt, feldarabolt egy férfit, majd 10 hónapon keresztül rendszeresen étkezett belőle. A hihetetlennek tűnő történet sajnos igaz, az ügy részletei pedig még megdöbbentőbbek, mint azt elsőre gondolnánk. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az internetnek létezik egy sötét oldala. Ezt az átlag felhasználók nem érhetik el a megszokott böngészőiken keresztül. Az úgynevezett Dark Web csakis a Tor nevű alkalmazással válik hozzáférhetővé. Ez egy teljesen ingyenes, szabad felhasználású szoftver, ami lehetőséget kínál arra, hogy a felhasználó anonim módon böngészhessen az interneten. A böngészőt eredetileg az Egyesült Államok hadserege fejlesztette ki, mára azonban mindenki számára elérhetővé vált. A szolgáltatás elrejti a felhasználó IP címét, valamint minden személyes adatát, és igyekszik megvédeni őt az illetéktelen behatolóktól. A teljes biztonság viszont nem garantált. A Dark Web nagy előnye egyben a hátránya is, ugyanis az itt fellelhető tartalom megbújik bármelyik keresőmotor elől, előzményekre pedig lehetetlen rákeresni. Mivel ezen a felületen zajlik az illegális tevékenységek zöme (drog– és fegyverkereskedelem, emberkínzás stb.) a hatóságok nagyon nehezen tudnak a különféle oldalak üzemeltetőinek nyomára bukkanni. De miért olyan érdekes ez nekünk? Mivel Meiwes is a Dark Weben élte ki sötét vágyait. Különféle fórumok léteznek bármilyen témában, így nem meglepő, hogy a rothenburgi hentes egy kannibáloknak fenntartott szobában osztotta meg ábrándjait a nagyvilággal.

Többször is megkísérelt hirdetésben alkalmi párt találni magának nem mindennapi feltételekkel. Érdeklődési körként ugyanis nem olyasmi szerepelt, mint a kertészkedés, hanem a kannibalizmus volt megnevezve. Ki tudja, hányadik próbálkozásra, 2001-ben Meiwes megtalálta a számára tökéletes partnert Bernd Jürgen Brandes személyében. Meiwes bevallotta, megtetszett neki az építész, mivel azonos témák iránt érdeklődtek, és Brandes is hasonló parafiliával bírt, a vorarefiliával. Ez a szexuális deviancia gyakorlatilag azt a vágyat foglalja magába, hogy az illető minden vágya, ha ő maga fogyaszthat el valakit, vagy saját magát eszik meg, nyelik le egészben. A jelenség nagyon ritka, a népesség igen csekély százalékát érinti, mégis rengeteg ilyen irányultságú novella, rajz és fotósorozat található meg az interneten. Meiwes és Brandes nem elégedtek meg a fantáziálással, néhány napnyi internetes csevegés után találkoztak. Meiwes a házába vitte Brandest, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek, ám ez sem volt elég. Brandes elhatározta, hogy feláldozza magát, ám mindenképp akart a saját testéből is enni. Meiwes ezért fájdalomcsillapítót adagolt a férfi testébe, majd többszöri próbálkozás után levágta Brandes péniszét. Gondos sütés és fűszerezés után együtt fogyasztották el azt. Meiwes ezután egy kádba tette a vérző szeretőjét, aki nagy mennyiségű nyugtató, fájdalomcsillapító és alkohol hatására magatehetetlenné vált. Meiwes ezután több késszúrással kivégezte az eszméletlen Brandest, majd egy mészárszékként berendezett szobában fellógatta a testet, és feldarabolta. Körülbelül 10 hónapig fogyasztotta állandó jelleggel a férfi húsát. Meiwes több interjúban is elárulta, hogy miként készítette el a holttest darabjait. Rendszerint zöldségkörettel, steakként tálalta vacsoráját. A brutális esetre csupán véletlenül derült fény, mikor is Brandes egyik ismerőse rátalált a furcsa hirdetésre, így a rendőrség ráakadt Meiwes nyomára. Ő eleinte mindent tagadott, majd később megtört, és bevallotta tettét a nyomozóknak. A sokkoló esetről egy több mint kétórás videó felvétel is készült, de az anyag olyan brutális, hogy kizárólag a Dark Weben található meg. A bíróság összesen 8 évre ítélte a kannibált, ez volt a legenyhébb kiszabható büntetés, mivel a gyilkosságba Brandes egyértelműen beleegyezett. Meiwes szabadulása előtt két évvel azonban életfogytiglanra változtatták az ítéletet, mivel a börtönpszichológus úgy ítélte meg, a férfi képtelen uralkodni beteges vágyain, és félő, hogy újból megismétlődne a tragédia.

Mondani sem kell, Meiwes kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után. A történet világszerte sokkolta az embereket, ezt kihasználva pedig sorra születtek az esetet feldolgozó alkotások. Több film, ezek közül a leghíresebb a Rohtenburg (nem elírás eredménye, roh=nyers németül), zeneszám, a legsokkolóbb a Rammstein – Mein Teil című dala, rajz és novella is készült, amik mind legalább olyan brutálisak, mint maga a gyilkosság. Az eset a mai napig gondolkodóba ejti az embereket, mivel szinte egyedülállónak hat, hogy valaki önként beleegyezzen abba, hogy élve megegyék. Épp ezért kérdőjelezhető meg, hogy egyáltalán van-e joga a bíróságnak életfogytiglanra ítélni Meiwest, hiszen semmi olyan nem történt, ami valamelyik fél ellenére lett volna. Ettől eltekintve brutális, erkölcstelen és hátborzongató események zajlottak le 2001-ben, amik a mai napig éppoly félelmetesnek hatnak, mint tíz évvel ezelőtt.

Az interneten régóta megtalálható egy felvétel, amin 3 barát utazik együtt az éjszaka közepén. Látszólag átlagos, utazós vlognak tűnik a videó, de mikor megállnak, hogy felvegyenek egy lányt az út széléről, minden megváltozik. Statikus zörejek, képtorzulások zavarják a felvételt, majd elszabadul a pokol.

A videót több változatban is feltették a YouTube-ra, az első feltöltés ideje körülbelül 2006-ra datálható. Különösebb leírást nem csatoltak hozzá, mindössze annyit tudunk, hogy a videón rögzítettek 2003. július 12-én történtek valahol Portugáliában, Sintrában, a felvételt pedig egy bizonyos David kamerája rögzítette.

A videó nagy részében nemigen történik semmi különleges. Röviden összefoglalva 3 fiatal utazik az éjszaka, de feltételezhetően eltévednek. Mialatt keresik a megfelelő útvonalat, folyamatosan beszélgetnek. Egészen addig nem találhatjuk furcsának a videót, amíg meg nem jelenik egy fehér ruhás lány az út szélén. A sofőr lelassít, majd megáll, mondván, hogy a lány egyedül van, haza kellene vinniük. Az anyós ülésről érkezik némi tiltakozás, mivel a stoppos elég furán néz ki, furán viselkedik, de végül úgy döntenek, felajánlanak egy fuvart az idegennek. A lány nem túl bőbeszédű, pontos uticélt sem nevez meg, ahová tartana. Ha ez nem lenne elég gyanús, akárhányszor a kamerába néz, a kép eltorzul, furcsa, sistergő hangot hallunk. A csapat értetlenül áll a dolog előtt, de betudják a lány fura viselkedését annak, hogy David végig rögzíti a beszélgetésüket. Az egyetlen, amit végül sikerül kiszedni a stopposból, hogy a neve Teresa. A felvétel vége felé a lány előrehajol, majd egy pontra mutat az út mentén. Az autóban lévők nem értik, mi történik, ám Teresa ekkor elmondja, pontosan azon a helyen volt egy balesete. Amibe belehalt. Az események itt felgyorsulnak, az eddig szép arcú lányt elborítják a sebek, az autó pedig vélhetően kisiklik és felborul. Zárásként egy rövid magyarázatot kapunk, hogy a barátok balesetet szenvedtek, akik közül csak a kamerás, David maradt életben, a rendőrség pedig azóta is nyomoz az ügyben.

Mielőtt őrült körlevél küldésbe kezdenénk, érdemes lenne megvizsgálni a felvételt. Első ránézésre baromi hitelesnek tűnik, a párbeszédek nem erőltetettek, mint a legtöbb hoax (kamu) videó esetében. A kivitelezés is élethű, a kamera felvételének minősége nem full HD, egy jó kézi kamerás videóhoz hűen pedig elmaradhatatlan a kép ide-oda rángatása. Maga a „történet” viszont felvet pár kérdést. Ki az a Teresa, hogy került a felvétel a világhálóra, és hol van David? Vizsgálódjunk szép sorjában. Teresa Fidalgo legendája nem ismeretlen a Portugál kultúrában. Valójában az egész világon találkozni ezzel a rémmesével. Teresa Fidalgo egy balesetet szenvedett, fiatal lány, akinek a lelke nem talál nyugodalmat, és annak az útnak a mentén kísért, ahol utolérte a végzet. Magányosan, szomorúan áll az út mellett, ám aki felveszi, azt magával viszi a halálba. Ismerős történet, ugye? Szinte mindenhol hallani ezt a történetet, csak épp a helyszín vagy a név változik. Hogy került a felvétel az internetre? A kérdésre nagyon sokáig nem érkezett válasz, így elkezdődött a vad konspiráció. Többen úgy vélték, a rendőrség által titokban tartott felvétel látott napvilágot, és magánnyomozói státuszba helyezték magukat. Egyre több videó és blog bejegyzés született a Teresa Fidalgo utáni kutatásról. Mint kiderült, Teresa Fidalgo a valóságban is autóbalesetet szenvedett, a tragédia helyszínén pedig különös, megmagyarázhatatlannak vélt események történtek. Több autós is látni vélt egy fehér ruhás nőt, így hamar a lányon ragadt a „Portugál Fehér Hölgy” név. Néhány lelkes blogger terjeszteni kezdte a hírt, hogy a Teresa által okozott baleset még a hírekben is szerepelt. Mindezek ellenére akadtak bőven olyanok, akiket nem sikerült meggyőzni. Ennek az az egyik oka, hogy egy elég ostobán megírt körlevél kezdett terjedni a Facebookon. A tartalma röviden annyi: ha a felhasználó nem küldi tovább a szöveget legalább 20 embernek, Teresa pontban éjfélkor előmászik az ágy alól, és végez mindenkivel, akit a közelben talál. Lassacskán két ellenséges tábor alakult ki az internetezők körében: a megrögzött Teresa Fidalgo mániákusak és a szkeptikusok. De mi is vetett véget a vitának? Itt a válasz a harmadik kérdésre, vagyis hogy hová lett David. Többen úgy hitték, a rendőrség elhallgattatta a férfit, ezért nem beszél. Megnyugodhat mindenki, David a legnagyobb rendben van. A rengeteg konspiráció hatására úgy döntött, lerántja a leplet a videót övező titokról.

Talán többen hallottak már a vírus videó elnevezésről. Ez gyakorlatilag egy olyan kisfilm, amelyet internetes terjesztésre terveztek. Valamilyen tartalomnál fogva (megbotránkoztató, megdöbbentő, félelmetes, megható) érdekesnek találják az emberek, így viszonylag rövid idő alatt nagy tömegekhez képes eljutni. A balesetről készített felvétel valójában egy kisfilm, ami a The curve (A curva) nevet viseli. David, aki egyébként a film rendezője és producere elárulta a médiának, a célja az volt, hogy megmutassa, miként képes elterjedni egy vírus videó, és mennyire hiszékenyek az emberek. A dolog anyagi vonzata mellett sem lehet elmenni szó nélkül, ugyanis a 700 000 megtekintés után nem kevés pénz folyt be a készítőknek. A videónak még weboldal is készült, amit a http://acurva.net címen lehet elérni. A The curve megjelent DVD-n is, ahol a teljes, 12 perces felvételt valamint a készítőkkel készített interjúkat lehet megtekinteni.

Az eset tanulsága rém egyszerű: nem kell mindent elhinni, amit az interneten látunk. A The curve remek példa arra, hogy egy hoax is képes majd egy millió ember fantáziáját megmozgatni. Óvakodjunk tehát a clickbaittől (kattintásvadász internetes tartalom), és alapos mérlegelés után kezdjünk el barangolni a világhálón.